Amit tanácsos átgondolni, megtalálható az alábbi linken:

http://www.erdely.ma/kultura.php?id=57302&cim=tortenelmi_vagyonvesztesek_hullamai_bogar_laszlo_trianonrol

Történelmi vagyonvesztések hullámai – Bogár László Trianonról

  Trianon — Mohács mellett — a magyarság történetének legsötétebb szimbóluma. Szimbólum, mert ha alaposan megvizsgálnánk történelmünk mélyszerkezetét, valószínűleg rá kellene döbbennünk, hogy Trianon nem egyetlen esemény csupán. Sokkal inkább megjelenítője egy olyan pusztító „világerőnek”, amely számára hazánk mindig útban volt (van és lesz!), így neki Magyarország felszámolásának célja történelmi evidencia. 

Trianon tehát metafora gyanánt e megnevezhetetlen világerő kódnevévé vált. (Tegyük mindjárt hozzá, ez az erő a magáról szóló diskurzusteret eleve betiltja, gyűlöletbeszédnek nyilvánítja, és büntetőjogilag szankcionálja már azt a feltételezést is, hogy ő egyáltalán létezik). Azt is be kell látnunk, hogy lepusztulásunk messze Trianon előtt kezdődött, és Trianon óta is tart, újabb és újabb Trianonok láncolatát létrehozva. És azt, hogy Trianon nemcsak ezt a világerőt jeleníti meg, hanem egy még ennél kényesebb és fájdalmasabb tényt is. A történelmi Magyarország ugyanis a Szent Istvántól Mátyás királyig tartó „tér-időben” is ki volt téve e világerő pusztító hatásának, mégis meg tudta őrizni szakrális talapzatát és erre épülő integritását. A Mohács óta zajló második fél évezred azonban a folyamatos tragikus lepusztulás története. Ez arra utal, hogy a magyarság közben olyan egyre mélyülő spirituális válságot él át, amelynek nyomán egyre kevésbé képes önmaga létstratégiájának megfogalmazására és bátor képviseletére. Magyarország napjainkban történelmi mélypontra jutott. Végzetes lepusztulási lejtőn tart lefelé mind az anyagi és természeti értelemben vett vagyonok, mind a népesedési és egészségvagyon, mind az olyan szimbolikus vagyonok terén, mint a nemzet lelki, erkölcsi, szellemi „készletei”. 

Minél pontosabb képet kellene tehát alkotnunk arról a történelmi folyamatról, amely idáig juttatott minket, illetve amely változatlanul visz egyre mélyebb és veszélyesebb válságörvények felé. Trianon történelmi mélyszerkezetének alapos elemzése éppen ehhez kínál esélyt. Ez az írás terjedelméből adódóan legfeljebb arra tehet kísérletet, hogy ráirányítsa a figyelmet a kérdés egyes, eddig kevésbé vizsgált rejtett dimenzióira. Nem válaszokat ad tehát, csupán felvázolja azoknak a kérdéseknek a logikai láncolatát, amelyeket fel kellene tenni, ha el akarjuk kerülni Magyarország végleges felszámolását.

Amit először is rögzíteni kell, az az a tény, hogy fél évezrede folyamatosan birodalmi függésben élünk, és minden eddig minket kifosztó impérium kivette a részét annak a lepusztulási lejtőnek a létrejöttében, amelyen ma is mozgunk lefelé. Ráadásul az is fontos mozzanat, hogy az igazán súlyos kifosztás nem is elsősorban azokban az időszakokban zajlott le, amikor az éppen aktuális birodalom „konszolidált” („business as usual”) körülmények között fosztogatott minket, hanem amikor a nagy birodalomváltások mentek végbe. A török kiűzését követő iszonyú kataklizmák során 20-25 év alatt nagyobb vagyonvesztés ment végbe, mint a 150 évnyi hódoltság idején. Az első világháború és Trianon az 1914-től 1924-ig tartó évtized során szintén nagyobb lepusztulással járt, mint a 200 éves Habsburg-uralom. A második világháború és az iszonyú jóvátétel szintén nagyobb roncsolást hozott magával, mint az időben és térben egyaránt „harmadik” birodalom (a hitleri Németország) minket érő előzetes kifosztása. És végül a szovjet birodalom összeomlása és a nyugati globalitás birodalmának berendezkedése, hatalmi-gazdasági erőforrás-szivattyúinak működése összehasonlíthatatlanul nagyobb kárt okozott a „rendszerváltás” húsz éve során, mint a szovjet megszállás 45 éve összesen. Meg kellene értenünk tehát a birodalomváltások „lemez-tektonikájának” pusztító logikáját.

Az egyre súlyosabb birodalmi alávetésünk és kifosztásunk elmúlt fél évezrede éppen a világ-kapitalizmus brutális „globalo-diktatúrája” kibontakozásának időszaka. Csupán optikai csalódás tehát az, hogy látszólag öt különböző birodalom fosztogatott minket, mert ez az öt valójában egy! Mint ahogyan a „levantei eredetű” mediterrán kereskedő kapitalizmus Machiavellije, a felvilágosodás Voltaire-i „sötétségére” épülő jakubinus létkaraktere, Lev Davidovics Bronstein (alias Trockij) a Wall Street diszkrét finanszírozásával felépített bolsevizmusa, és most a neoliberális globálnyikok világméretű uralma ugyanannak a több ezer éves pusztító világerőnek a különböző megjelenési formája, amelyet — mint tudjuk — persze „politically incorrect” valódi nevén nevezni. Mindezt azért tartom fontosnak jelezni, hogy óvjam magunkat attól a végzetes történelmi optikai csalódástól, hogy a nyugatias modernizáció létszerveződési módja, és az ő mostani nagyszerű demokráciája és piacgazdasága az a létező világok legjobbika, és hogy a „Nyugat” mindig a javát akarta Magyarországnak. Észlelnünk kellene végre, hogy a Mediciek és a Fuggerek geopolitikai harapófogójában fokozatosan összeroppanó Magyar Királyság óta folyamatosan útban van minden, ami a valóban önálló, független, a Szentkorona szakralitására épülő létszerveződési módra alapozódó Magyarországra emlékeztetne a Kárpát-medencében. 

A török birodalomi terjeszkedés is inkább csak ürügy és eszköz volt korának globális kapitalizmusa kezében, hogy belső hatalmi konfliktusaik rendezése közben egy füst alatt felszámolják Magyarországot is. A legnagyobb kontinentális hatalmat, Franciaországot például semmi nem akadályozta meg abban, hogy saját nyers világuralmi törekvéseitől hajtva a minket éppen brutálisan kifosztó Oszmán Birodalom hűséges stratégiai szövetségese legyen. Miközben mi önpusztító naivitással éppen ezt a Nyugatot védtük önfeláldozóan! Nos, a Nyugat globális birodalma ezután az „entré” után történelmünk minden kritikus elágazási pontjánál mindent megtett annak érdekében, hogy cinikus-gátlástalanul lefosszon és kiárusítson minket. Paradox módon ez még a szovjet birodalmi alávetettségünkre is igaz. Hiszen egyfelől a jaltai paktum nyomán ezt közvetlenül is nekik köszönhetjük, ráadásul ennek a szálnak van egy Jaltánál sokkal súlyosabb és mélyebb szerkezeti összefüggése is. Mert lassan itt az ideje, hogy próbáljunk elszakadni attól a másik végzetes optikai csalódástól, hogy a szocializmus és kapitalizmus egymás történelmi ellentétei. A magát szocializmusnak nevező létszerveződési mód ugyanis nemcsak nem ellentéte a kapitalizmusnak, hanem a kapitalizmus hatalomgazdaságának legnyersebb, vegytiszta formáját testesíti meg. Létrejötte annak köszönhető, hogy a XX. század elején Kelet- és Közép-Európa társadalmaiban még mindig létezett a zárt, tradicionális anyagi és szakrális szimbolikus viszonyok között élő paraszti társadalom. A globális kapitalizmus urai azonban tisztában voltak azzal, hogy ezt rövid idő alatt csak egy olyan brutális berendezkedés tudná szétroncsolni, és olyan eszközökkel, amelyeket akkor már a „fejlett és demokratikus” — ergo finnyás ízlésű — Nyugat legfeljebb Afrikában engedhetett meg magának. Szétroncsolni pedig egyszerűen azért kellett, mert csak így lehetett „legyártani” a védekezésképtelen és engedelmes dolgozó és fogyasztó „állatok” gigantikus csordáit ezekből a paraszti társadalmakból, amit napjainkban elegánsan „globális integrációnak” szokás nevezni, és amelynek egyetlen célja a globális erőforrás-szivattyúk sikeres működtetése az ily módon véres péppé tett lokalitásokban. 

A magát „szocializmusnak” nevező szerveződési mód ezt a feladatot kiválóan teljesítette! Mintegy „előemésztette” a térség társadalmait, és mikor e feladatának eleget tett, kollaboráns oligarchiái szíves örömest visszaszolgáltatták azt eredeti tulajdonosaiknak. Hogy a már említett Lev Davidovics Bronstein milyen szerepet is játszott mindebben, az, ma már nyílt titok. Annyira, hogy az amerikai kongresszusban a harmincas évek elején egy McFadden nevű képviselő vizsgálatot kívánt kezdeményezni a FED és számos amerikai pénzintézet ellen, mert bizonyítékai voltak arra, hogy egy svéd bankcsoporton keresztül közvetlenül finanszírozták Trockijt és annak bolsevik forradalmát. Oroszország zárt szakrális paraszti társadalmának radikális felbontását — tehát a globális kapitalizmus stratégiai céljainak megvalósítását — éppen a bolsevik diktatúra tette lehetővé, mégpedig történelmileg hihetetlenül rövid idő alatt, és persze ehhez mért brutalitással. Trianon szerepe ugyanebbe a stratégiai tervbe illeszkedett, bár már csak a kegyelemdöfés volt, hisz a Tanácsköztársaság bolsevik hatalomátvételi kísérlete és pusztító berendezkedése jelezte, hogy Magyarországnak ugyanezt a sorsot szánták a világ urai. A „különös kegyetlenséggel” végrehajtott folyamat a magyar társadalom alapvető lelki, erkölcsi és szellemi talapzatában végzetes roncsolódást indított el.

A magyar forradalom és szabadságharc 1956-os eltiprásában, amely Trianon újabb történelmi felvonása, azért segített készségesen a Nyugat globális birodalma a szovjet impériumnak, mert az eredeti „projektje” számára a forradalom komoly fenyegetést jelentett. Egyrészt a paraszti társadalmak szétverése még éppen, hogy csak elkezdődött, másrészt 1956 a Nyugat urai számára veszélyesebb kihívás volt, mint a szovjet birodalomnak. Azt jelezte ugyanis, hogy egy szakrális mélyszerkezetében még mindig ép nemzet képes megmutatni az egyedüli kiutat. Azt tudni illik, hogy a „kapitalizmus versus szocializmus” hamis síkjából térben kilépve kell megkeresni az emberi lét egyetlen lehetséges útját, a hagyomány szakrális létharmóniájához való visszatalálást. Ez azonban olyan nyilvánvalóvá tette volna a nyugatias kapitalizmus zsákutcájának végzetes tényét, amit a Nyugat urai aligha engedhettek meg maguknak, ezért tettek meg mindent annak érdekében, hogy 1956 mihamarabb elbukjon.

Az eredeti projekthez a „liberális” reformok jelentették a visszatérést, persze csak azután, hogy a lázadó nemzet megkapta globális uraitól a megfelelő büntetést. Az 1956-ot követő évtized során a paraszti társadalmat szétroncsoló eredeti terv sikeresen megvalósult, és elkezdődhetett a „visszaadás” lassú előkészítése. Ezt már akkor is az MSZP-SZDSZ nagykoalíció jelentette. Kádár személyesen bízta meg Nyers Rezsőt és Tardos Mártont annak a „reformnak” a kidolgozásával, amely a visszatérés első állomása volt. A hetvenes és a nyolcvanas évek során az adósságcsapda rázárult az országra, de nem csak anyagi értelemben. A magyar történelem során békeidőben még soha nem ment végbe olyan népességbeli, egészségi vagyonban és lelki, erkölcsi, szellemi javakban való fogyatkozás, mint a kádári konszolidáció aranykorában. A felkészületlen magyar társadalmat olyan rövid idő alatt és olyan példátlan brutalitással hajszolták át a globális alkalmazkodás kényszerű szakaszán, hogy ennek máig tartó végzetes következményei lettek. 

Az egyik — talán legdrámaibb — fejlemény, hogy 25 év alatt a megkétszereződő mezőgazdasági termésátlagot 15-szörös üzemanyag felhasználással, és 40-szeres vegyi anyag felhasználással értük el, és mindeközben a középkorú falusi férfiak rák okozta halálozása megötszöröződött. Ez volt az igazi „rendszerváltás”, vagyis annak a folyamatnak a kezdete, amelynek során a Nyugat globális birodalma visszavette a most már feleslegessé váló szovjet birodalom brutális politikai kapitalizmusától a „kényszerítő passzként” rábízott országokat, ahol az példamutató brutalitással felszámolta a tradicionális, szakrális paraszti társadalmakat. Mindebből kiderülni látszik, hogy Trianon nem egyetlen esemény, hanem e pusztító világerő működésének élő szimbóluma. És minden bizonnyal újabb és újabb „Trianonokkal” kell megtanulnunk a Magyarország felszámolására irányuló törekvéseikkel való eredményes szembefordulás nemzetstratégiáját.

tortenelemportal.hu