http://www.erdely.ma/publicisztika.php?id=55611&?cim=mienk_itt_a_f%D5ter_

Miénk itt a FŐTÉR!  [ 2009. július 29., 18:54 ]

  A múlt század harmincas éveinek vége felé – az első román világ alkonyán – egy nyakunkra tett román falubíró adakozott. 

A falu megkérdezése nélkül, a falu piacteréből, saját szakállára.

Rámutatott a ezer éves főtéri vásártérre, és azt ajánlotta görög-katolikus alattvalóinak, hogy építsenek oda maguknak templomot. Tettét nem demokratikusan hozott döntés alapozta meg.

Az ebül szerzett ingatlant, a – Bécsi Döntés után visszatért – magyar világ elöljárói visszaadták jogos tulajdonosának, Nyárádszereda faluközösségének. (Papírunkat a tolvajok eltüntették.)

*

Közben a nagyközségben csekély számban éldegélő görög-katolikusok szépen eljárogattak az andrásfalvi (ma ez egy utcája a városnak) fatemplomba, ahol leborulhattak román istenük elé.

A még csekélyebb számú görög-keletiek (ortodoxok) az idők múlásával akkora szent hajlékot építettek maguknak az állomás mellé, hogy azt a mai napig nem tudják híveikkel megtölteni.

Igen ám, de amiként Nyírő József székely írónk a Néma küzdelem című megrázó regényében megírta, ez a hírhedt egyház addig nem nyugszik, ameddig fel nem fal mindent és mindenkit.

*

Miután az újabb román világ is ránk jött, a kommunista hatalom egyetlen tollvonással kinyírta, az erdélyi románság nemzeti emelkedését szívvel-lélekkel segítő görög-katolikus felekezetet. 

Ekkor az addigra már jobbára elmagyarosodott román jobbágyok görög-katolikus maradékai, mind egy szálig a nyárádszeredai római-katolikus és református szentegyház tagjaivá váltak.

Közben szép csendesen az ortodox testvérek fenték a fogukat, hogy az ősi székely földből már egyszer ellopott területre, reátegyék a kezüket és folytassák a Mezőséget egykor felfaló praktikájukat.

*

Aztán a kommunizmus bukását követően nagy sunyiban magukra íratták azt, amit egykoron elorzott tőlünk az első román világ, és amiről a közben várossá lett falu, soha nem mondott le.

Ekkor, a kilencvenes évek derekán történt meg Nyárádszeredában először az a szemet hunyás, az a kollaborálás és önfeladás, ami lassan elvezetett ahhoz a helyzethez, ami mára kialakult.

Az első nagy és végzetes árulás akkor történt a kis vásárváros népével szemben, amikor az új, fordulat utáni közigazgatás egyik „magyarja” lehetővé tette az ortodoxokra való telekelést.

*

„Csak nem fajult el még a székely vér! Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.” – írta egykor a nagy Petőfi e megtisztelő sorokat székely testvéreiről. De nem Nyárádszereda vezetőiről.

Mert a közben ismét várossá lett kisközösség elöljárói, ezen arcátlan áttelekelés után, igencsak hullámzó jellemmel álltak Petőfi sorai mögé és a nyárádszeredai székelység ügye mellé.

Mert januárban még szép egységben és közös akarattal eltávolították, a tavaly decemberben engedély nélkül főterükre kihelyezett ortodox keresztet és alapkövet, aztán visszakoztak.

*

Mi több, szégyenszemre, világ csúfságára saját akaratukból, egyik júniusi tanácsi döntésükkel ők maguk ajánlottak fel főtéri területet a gátlástalanul nyomuló, magyarfaló ortodoxoknak.

2009 nyarán megtörtént tehát az, amit eddig sosem produkálhatott a történelem sebesen forgó kereke: tíz nyárádszeredai tanácsos törvényesen telekhez juttatta a piactéren a betolakodókat.

„Hab a tortán”, hogy ezt a telket a főtérre rúgó, közel másfél száz éves iskolaépület alól adták oda a nyomulóknak, tehát egy máshol műemléknek számító épület helyére épülhet a templom.

*

Közben akárhogy számolok, akárhogy csűröm csavarom agytekervényeimet, a „misszióra” közénk kihelyezett ortodox pópán kívül, mindössze három színromán család van a településen.

Az egyik épp a szomszédomban lakik, ő a mostani ortodox pópa kényszernyugdíjba helyezett elődje, akit azért távolítottak el felettesei, mert képtelen volt a főtéri ortodox templomot felépíttetni.

A másik család a volt rendőrfőnök famíliája, aki a rendszer bukását követően hirtelen megtért, s itt maradt nekünk keresztvivőnek. Ő állítólag életbevágóan fontosnak tartja az új templomot.

*

A közel négyezer lelkes Nyárádszereda harmadik családjának feje, egy volt árvaházi gyermek, kit sokan felkaroltak a székely településen, ezért itt rakott fészket, ide hozott román feleséget.

Ezen tényekből bárki egyértelműen kiszámíthatja, hogy azért kell egy magyar iskolát lebontani, (ami nem mellékesen egy magyar család öröksége) hogy családonként jusson egy templom.

Vagyis minden egyes betelepült színromán család külön szent hajlékba járhasson, szaporodhasson és gyarapodhasson, hogy aztán szép csendesen uralhassa azt a földet, amit tőlünk elvesz.

*

Erre adta áldását annak a színmagyar tanácsnak az a 9 RMDSZ-es és 1 független tagja, akik mit sem törődve a 4 polgáris ellenkezésével és a másik független halasztási kísérletével, döntött.

Döntött az ortodoxok javára, annak ellenére, hogy nem volt sürgős ez a döntés. Legalább öt törvény erejű rendelkezés van még a város kezében, amivel meg lehet akadályozni az építést.

Az ortodoxoknak nincs építkezési engedélyük. Tanácsi határozat van arról, hogy a főtéri park nem beépíthető. Tanácsi, prefektusi és kormányrendelet mondja ki, hogy a park közterület.

*

Törvény rögzíti azt, hogy Romániában nem lehet beépíteni parkokat, nem lehet csökkenteni a városok zöldövezeteit. Ezt a törvényerejű rendeletet mai napig nem vonta vissza a Parlament.

Az Európai Unió államaiban a városlakók fejenként 26 négyzetméter zöldövezetre jogosultak és ez Nyárádszeredában jelen pillanatban alig haladja meg a 2,6 négyzetmétert lakosonként.

A világ minden sarkából, 3422 személy írta alá a nyárádszeredai civilek azon petícióját, mely arra szólította fel a polgármestert, ne terjessze be a telekátadásról szóló határozattervezetét.

*

Kerekes Károly, RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki eleinte az ügy mellé állt, azt nyilatkozta, hogy ha kell, Strassbourgig viszi az ügyet, de úgysem törődik bele abba, hogy Nyárádszereda elessen.

Markó Béla kinyilatkozta: „Ez az autonómia: mi dönthessünk, vagyis a település lakói, a helyi közösség dönthessen arról, hogy mit akar, hová, mi módon épül iskola, óvoda, akár templom is”.

Tőkés László levelében ezt írta: „egyetlen magyar iskolát sem lehet lerombolni önkényesen, a tanuláshoz való jogtól – még átmenetileg sem – egyetlen gyermeket sem szabad megfosztani”.

*

Mindezen észérvek, védelmező jogszabályok és intelmek ellenére a tervezet napirendre került, s elfogadást nyert. Közben – mivel a prefektus nem „támadta meg” – törvényerőre emelkedett.

Győztek azok, akik mertek kicsik lenni, csak a parkot védelmezték, feladva ősi iskolájukat, a több mint félezer éves főteret s azt a gerincességet, mely évszázadokon át jellemzé a székelyt.

Látszólag veszítettek azok, akik mernek nagyok lenni, és ezen harc első pillanatától ezidáig és ettől arrafelé mindvégig vallják, hogy miénk itt a főtér. S ebből egy életen át nem engednek.

*

Végül nagyon halkan és szerényen megkérdezem. Önök szerint ebben a szomorú történetben vajon vannak véletlenek? Vajon véletlen volt ez a nagy sietség és ez a hirtelen önfeladás?

S az is a véletlen műve, hogy a „megegyezést" szorgalmazó tanácstagok egyike, bevallottan jó barátja a prefektusnak, őtőle kapja a legpénzesebb munkáit fontos hétvégi rendezvényeken?

Vajon véletlen egybeesés az, hogy egy szűk érdekcsoport egy darabig hősiesen ellenáll, aztán mit ad Isten, egyik napról a másikra védőből kollaboráns, kiállóból sunyi megalkuvóvá lesz?
*
Ezeket a véreiket húzták leghamarább lámpavasra a lázadó dél-tiroliak. Utána az ellenséget. 

Csíki Sándor